iskola@csaszartoltes.hu
(06) 78 443-962, (06) 78 443-963

Bemutatkozunk

Császártöltési Bánáti Miklós Német Nemzetiségi Általános Iskola – ez a név az olvasók többségének csak egy, a lehetetlenül hosszú intézménynevek sorában. Honlapunknak többek között az a célja, hogy ezt a véleményt megváltoztassuk! Nézzük sorra!

Császártöltés – már a szó is varázslatosan, meseszerűen hangzik, hát még ha megismerik településünket! Egy igazi kis ékszerdoboz, ahol a modern kor ötvöződik a hagyományokkal! Programokban bővelkedő településről van szó, ahol jó élni!

No és hogy ki volt Bánáti Miklós, iskolánk névadója? Egy igazi lokálpatrióta tanár, akinek az élete a tanítás mellett arról szólt, hogy megismerje és könyvei által megismertesse Császártöltés történetét minden érdeklődővel. Művei azóta is alapjául szolgálnak minden e témában kutakodónak!

A múlt, az ősök pedig településünkön a sváb elődöket jelentik, akik Németországból ide érkezve kemény munkával megteremtették ezt a falut! Az ő általuk kitaposott úton haladunk ma is, az ő életszemléletük méltán szolgál nekünk – kései utódaiknak is !

S, hogy milyen ezt az iskola ma? Egy olyan közösséget sikerült összekovácsolnunk, melyben a gyerekek, a szülők és a pedagógusok közösen tudnak és akarnak dolgozni! Vannak ünnepeink, hagyományaink, amikor közösen szeretjük jól érezni magunkat! Az iskola épületében, berendezéseiben pedig igyekszünk lépést tartani a modern kor elvárásaival! De a legjobb a személyes tapasztalat! Minden érdeklődőt szívesen várunk hozzánk, látogatóba is és e közösség új tagjaként is!

Tanulmányi versenyek

mesemondó verseny
2018. április 19.

Szépíró verseny

2018. április 12.-én került sor a megyei szépíró verseny megrendezésére a kiskőrösi EGYMI-ben, ahol Zsebeházi Hajnalka 7. osztályos tanulónk 2. helyezést ért el.

Részletek →

Sport

2020. február 12.

Lei Balázs sikere!

futóverseny

Lei Balázs pénteken és szombaton egy nagy múltú és színvonalas, fiúknak megrendezett versenyen vett részt, ahol mindkét versenyszámot megnyerte!

Részletek →

Fellépéseink

májusfa állítás
2018. január 12.

Mindenki Karácsonya

2017. december 17-én meghitt karácsonyi műsorral várták a Császártöltési Bánáti Miklós Német Nemzetiségi Általános Iskola tanulói a falu lakosságát.

Részletek →

Rendezvények

2019. február 2.

Sváb disznóvágás

idősek napja

A iskola csapata elismerést érdemlően szerepelt! A polgármester asszony külön gratulált nekik.

Részletek →

Intézményi hírek

2021. január 27.

Németországi pályázat

A német belügyminiszterium nyertes pályázati támogatásával iskolánk 2020 decemberében digitális eszközök vásárlására kapott lehetőséget.

Részletek →

Kirándulások

2021. december 13.

Nemzetiségi tábor

Iskolánk két nemzetiségi pályázatot nyújtott be „ Nationalitätenlager in der schwäbischen Türkei ” címmel.

Részletek →

Kultúra

2017. szeptember 27.

Előadások

2017. szeptember 18-án Kuti Erika a könyvtárban tartott előadást az első és második osztályosoknak a biztonságos közlekedésről.

Részletek →